6. Bejegyzés [part 1]

A kifli alakú hold fénye bevilágított az összehúzott sötétítők között, így kellőképpen láthattam Jongin arcát. Egyik keze a feje alatt pihent, a másikkal engem tartott, én pedig szorosan hozzábújtam, hogy minél közelebb érezhessem magamhoz. A plafont figyelte, láttam, ahogy szempillái néha megrebbenek. Valószínűleg mélyen a gondolatai között járt. Egyik karomat átvetettem meztelen mellkasán, - a takarót csak a derekáig húzta - felemeltem a fejem, és így jeleztem neki, hogy ébren vagyok. Amint észlelte, kiszakadt a gondolatiból, rám mosolygott, sötét íriszei végre tisztán csillogtak. Józan volt. A szeszszag kiszállt a nyitott ablakon, helyére hideg, csípős levegő költözött, de Jongin teste és a meleg takaró elég hőt biztosított számomra, még úgy is, hogy meztelenül feküdtünk egymás mellett. Az éjjeli szekrényen lévő óra kijelzője fél hatot mutatott, három órát aludtunk, de semmit sem segített, végtelenül gyengének éreztem magam. Nem akartam megmozdulni vagy iskolába menni, szerettem volna egész nap ágyban maradni, hozzábújni Jonginhoz és aludni. Sajnos egyikünk sem tehette meg. Mindkettőnket szólított a kötelesség, nekem részt kellett vennem az órákon, neki pedig leadni az új anyagot a diákoknak.

- Mi jár a fejedben? - megtörte a csendet, miközben felém fordult és az eddig feje alatt lévő kezével átölelt. Lágy csókot lehelt a homlokomra. Abban a pillanatban annyi pillangó lepte el a gyomrom, hogy egy lepkeház is megirigyelhette volna, és hatalmasat dobbant a szívem, attól féltem, ő is meghallja.

- Nem akarok felkelni - mormoltam álmosan, és az arcomat belefúrtam a nyakába. Beszívtam bőrének illatát, ami még zuhany nélkül is kellemes volt. Forró leheletem végigkúszott a nyakán, mire izmai összerándultak, levegőért kapott.

- Még így maradhatunk félóráig - kuncogott néhány másodpercnyi szünet után. - Letussolok, felöltözöm és hazaviszlek, hogy te is elkészülj. Aztán elviszlek az iskolába, rendben?

- Nem lesz feltűnő, hogy együtt megyünk? - kérdeztem, ahogy az egyik szemöldököm felszökött. Nem akartam, hogy a diákok és a tanárok gyanakodni kezdjenek.  

- Kiteszlek az iskola mögött - nyugtatott meg. - Amúgy is ki kell mentenem édesanyád előtt, biztos nem lesz boldog, amiért nem mentél haza. Talán, ha azt mondom, hogy segítettem felkészülni a holnapi matekdolgozatra, elnéző lesz. Mit gondolsz? 

- Felesleges - megráztam a fejem. - Tudja.

- Mit?

- Hogy nem korrepetálni szoktál.

- Elmondtad neki? - pislogott kíváncsian Jongin, de észrevettem az ajkán lévő pajkos mosolyt.

- Nem. Rájött, és ha ő észrevette, hogy mi van köztünk, akkor másnak is szemet szúrhat. Megkönnyítenéd a helyzetet, ha nem bámulnál állandóan ilyen éhes szemekkel. Fogd vissza magad! Az emberek már  így is pletykálnak.

- Miről? - nevetett jóízűen, miközben visszafeküdt a hátára.

- Arról, hogy viszonyod van az iskolában lévő tanárokkal és diákokkal.

- Ez részben igaz - válaszolt szórakozottan, amitől összefacsarodott a szívem. Egy részem sosem akart hinni azoknak a rágalmazó állításoknak. - Te is a diákom vagy, nem?

- De - bólogattam, majd  hirtelen felültem. A takaró lehullott az ölembe, megcsapott a hűvös levegő, mire azonnal libabőrös lettem. Próbáltam elrejteni a csalódottságot, de mindig is nehezemre esett az érzelmeim korlátozása. - Rajtam kívül hány diákkal volt még szexuális kapcsolatod az iskolából?

- Nem sokkal, de egyik sem jelentett semmit! - Éreztem, ahogy Jongin is felül mögöttem. Forró mellkasa a hátamhoz préselődött, egyik kezével átkarolt, és apró kört rajzolt ujjával a derekamra. - Az csak, azért volt, hogy...

- Enyhítsd a fájdalmad - fejeztem be helyette a mondatot. - Azok a lányok... még mindig oda járnak?

Jongin ujja megállt a mozgásba, egy pillanatra ledermedt, de gyorsan visszatért az érzékeihez.

- Miért számít ez? Rajtad kívül senki más nem érdekel - súgta lágyan a fülembe, majd visszahúzott magával az ágyba. - Bebizonyítom! - Lenyomott a párnák közé, fölém kerekedett, meztelen teste az enyémnek feszült. Megint elöntött a kellemes forróság és az édes bizsergés. Jonginnak sikerült olyan érzéseket kiváltania belőlem, amiket eddig még sosem tapasztaltam. Még Joonmyunnál sem. Különös volt, mert egy hete még el sem tudtam volna képzelni ezt. Hihetetlen, milyen gyorsan változnak az emberi érzelmek...

- Jongin... - nyöszörögtem, miközben az említett végigcsókolta a nyakamat. Két keze bebarangolt az egész testem a takaró alatt. - El fogunk késni. 

- Ne aggódj, leállok, mielőtt még elvesztem az eszem - súgta a fülembe, aztán ismét megajándékozott néhány apró csókkal.

Negyed óra szenvedélyes összebújás után Jongin kimászott az ágyból és elvonult fürdeni, én pedig visszavettem a tegnapi ruháimat. Valamennyire összetakarítottam magunk után. Elpakoltam a gyógyszereket, kidobtam az üres alkoholos üveget és a használt zsebkendőket is. Amíg vártam, kimentem az előszobába, a három apró kutyus játékosan csóválta a farkát. A tálkájuk ürest volt, ezért adtam nekik enni, inni. Hálásan bújtak a lábamhoz, mire megsimogattam a fejüket.

- A hétvégén elvihetjük őket sétálni - lépett be az előszobába Jongin. Megpördültem és egy pillantással felmértem. Szemei kissé karikásak voltak, de ezenkívül más nem árulkodott arról, hogy keveset aludt az éjszaka. Haját szokásához híven felzselézte, és sötét zakót húzott a fehér ingre. Beállt a tükör elé, megigazította a gallérját, majd a kocsikulcsot felkapva felém fordult. - Ha kész vagy, indulhatunk - az órájára pillantott. - Negyed hét van.

Elhagytuk a házat, beültem a kocsiba, Jongin pedig elindult hozzánk.

- Lehet, hogy anya már nem is lesz otthon - mondtam, miután kiásítottam magam. Mosolyogva figyeltem, ahogy Jongin is követi a példám.

- Nem baj, nem szeretnélek egyedül hagyni - komor tekintettel bámulta az utat. Eszembe jutott Kris, más néven Wu Yifan, a férfi, akinek Jongin tartozott. Kíváncsi voltam, hogy miért, bár volt egy sejtésem. Hiszen tegnap elárulta, hogy Kristől szerzi azokat az ártalmas szereket. Bizonyára az árával tartozott.

- Az a férfi... - kezdtem némi habozás után, de Jongin azonnal megállított.

- Ne beszéljünk róla - felelte közönyösen, rám pillantott egy rövid időre, majd újból az utat figyelte. 

Hamarosan elértük a házat. Már nem volt túl sötét, de a konyhában még mindig égett a lámpa. Anya otthon volt. Valószínűleg nem lesz jó kedvében, nem is válaszolt a tegnapi üzentemre, és ez mindig rosszat jelentett.

Összeszűkült gyomorral indultunk az ajtó felé, Jongin szorosan mögöttem. Amint elértem a bejáratott, megtorpantam.

- Ne félj, kimentem a formás hátsód - hallottam hangját a hátam mögül, miközben egyik tenyerét a fenekemre vezette. - Ennek a sármnak senki sem tud ellenállni.

Megforgattam a szemem, és a zárba helyzetem a kulcsot. Elfordítottam, mire kattant az ajtó.

- Ahn Soojung! - kiabált anya azonnal, határozott léptekkel közelített a konyhából. - Hányszor mondjam még el, hogy... - elakadt a hangja, amint az előszobába ért, és tekintete megállapodott a mögöttem lévő férfin. - M-mr. Kim...

- Jó reggelt, Mrs. Ahn - köszönt bájvigyorogva az említett. - Igazán jól néz ki ma reggel. Olyan kipihentnek tűnik.

Figyeltem, ahogy anya összeszűkíti a szemeit, és elhúzza a száját. Na ennyit Jongin úgynevezett sármjáról.

- Csak nem korrepetálást tartott tegnap, Mr. Kim? - keresztbe tette a kezeit maga előtt.

Jongin arca ledermedt egy pillanatra, láttam, hogy keresi a megfelelő szavakat.

- Én... nos - vakarta a tarkóját, miközben segélykiáltó tekintettel nézett rám. - Nem!

- Akkor?

- Soojung nálam töltötte az éjszakát. Segítettem neki a házi feladatban. Akadt egy kis problémája az angollal, én pedig kiválóan beszélek angolul.

- Valóban? - húzta fel a szemöldökét anya. Nem igazán hitt Jonginnak, és őszintén szólva én sem hallottam még ennél nevetségesebb magyarázatot.

- Igen. Aztán beraktunk egy filmet - anya szemei elkerekedtek, mire Jongin nagy levegőt vett. - De-de nem csináltunk semmi, Mrs. Ahn.

- Azt merem remélni.

- A-angol film volt, hogy fejlesszük Soojung nyelvtudását. - Legszívesebben arcon vágtam volna magam. Sőt, inkább Jongint. - De ő elaludt rajta, és már későre járt.

- Azt inkább meg sem kérdezem, hogy kiírta az sms-t. Mr. Kim, nem gondolja, hogy egy fiatal lánynak hétköznap otthon van a helye, és nem a tanárja lakásában, aki nem mellesleg a barátja is?

- Sajnálom, Mrs. Ahn. Többször nem fordul elő - mondta sajnálkozva Jongin, én pedig majdnem elnevettem magam. Hihetetlen, hogy a saját anyám leszidja a matektanáromat.

- Menj fel és hozd rendbe magad, kicsim - váltott hangnemet anya, mire bólintottam és fénysebességgel szaladtam az emeltre. Bele sem akartam gondolni, hogy miről fognak ezután beszélni, de legalább nem én voltam a hibás.

Vettem egy frissítő zuhanyt, majd tettem némi sminket az arcomra, hogy elfedjem a karikákat, és az arcomra kiülő fáradtságot. Eggyel több ok, amiért Jongin magyarázata cseppet sem volt helyt álló. Felvettem a tiszta egyenruhám, bepakoltam a táskám és félórával később már lent álltam a földszinten.

- Kérsz valamit enni, szívem? - kérdezte anya, amint beléptem a konyhába. Jongin az asztalnál ült, kávét szürcsölgetett a kedvenc snoopy-s csészémből. A szoba hangulata egészen... kellemes volt. - Vagy esetleg kávét? Mr. Kim tud egy isteni kávé receptet - magyarázta, miközben ő is szürcsölt egyet a sajátjából.

- Szólítson csak Jonginnak, Mrs. Ahn - legyintett, mire hatalmasat pislogtam. Itt meg mi történt? 

- Ez ő főzte? - léptem a konyhapulton lévő kávéfőzőhöz. Felemeltem a tetejét, a finom illat pedig egy pillanat alatt kiáramlott. Szerettem volna megkóstolni, de a kávé nem az én italom volt. Jobban szerettem a teát. 

- Igen, és tudok még egyet s mást! Megígértem anyukádnak, hogy szombaton átjövök, és főzünk neki vacsorát.

- Tessék? - köhécseltem, miután félre nyeltem a teámat.

- Mivel túlórázom aznap, és későn érek haza, Mr... Illetve Jongin volt olyan kedves, és felajánlotta, hogy átjön, hogy vacsorát készítsetek.

- És Jongin miért hoz ilyen döntéseket, mielőtt megbeszélné velem? - szűrtem a fogaim között, de olyan halkan, hogy csak ő hallja. Szokatlan volt és ijesztő. Sosem volt még barátom, nem tudtam, hogy kezeljem az ilyen közös "családi" programokat. Talán az is közre játszott, hogy apa nélkül nőttem fel, és nem voltam hozzá szokva férfi jelenlétéhez a házban - vacsora időben, amit eddig mindig anyuval töltöttem.

- Így legalább több időt tölthetünk együtt - nézett fel rám. A haragom azonnal elszállt, amint megláttam a szemeiben csillogó boldogságot, és az arcán lévő őszinte mosolyt. Olyan volt, mint egy izgatott kis gyerek.

- Remekül hangzik - bólintottam, miközben megsimogattam a vállát. Egy hirtelen ötlettől vezérelve lehajoltam, hozzá és egy nagy puszit nyomtam az arcára.

- Khm - köhintett anyu, aki láthatóan zavarba jött a romantikus jelenet láttán.

- Te egyébként miért nem dolgozol?

- Csak nyolcra kell mennem, szóval gondoltam megvárlak - vont vállat. - Nektek viszont ideje indulni.

A fali órára pillantottam, aminek mutatója egészen közel járt a fél nyolchoz.

- Köszönöm a kávét, Jongin - emelte meg a csészét anya.

- Nagyon szívesen, Mrs. Ahn. Ígérem, mostantól mindig időben hozom haza a lányát!

- Helyes!

Nem szerettem volna végighallhatni a bájcsevejüket, ezért gyorsan felvettem a cipőm és a kabátom, majd megálltam a ház előtt. Jongin legalább még öt percig csüngött anya szájában, aztán mikor végleg sikerült elköszönnie, elégedett mosollyal csatlakozott hozzám.

- Mondtam, hogy meggyőző a sármom - hencegett a kocsihoz vezető úton.

- Ugye nem drogoztad be az anyámat, amíg fent voltam? - kérdeztem hitetlenkedve, mire Jongin elkapta a két karom, és mielőtt még beszállhattam volna a kocsiba, az ajtónak nyomott.

- Ez övön aluli volt! - Egyik térdével befurakodott a lábaim közé, és már hajolt is volna közelebb, de gyorsan kapcsoltam.

- Anya az ablakból figyel - pillantottam el mellette. Jongin szorítása enyhült, hátra kapta a fejét, én pedig megragadva az alkalmat gyorsan kibújtam a kezei közül.

- Nem is! - vágott vissza morcosan, de addigra már beszálltam a kocsiba.

- Miről beszélgettetek a konyhában? - érdeklődtem, miközben az iskola felé tartottunk.

- Természetesen nem hitte el az angol házi feladatos mesét, ezért elmondtam, hogy most is csináltunk valójában - somolygott. Elkerekedtek a szemeim, és azonnal a vállára csaptam.

- Most csak viccelsz, ugye?

- Azt mondta, hogy kezdett aggódni, amiért még sosem volt barátod. Félt, hogy esetleg a puncikat szereted, de felvilágosítottam, hogy ez nem így van, ugyanis remekül használod a...

- Ki ne mondd! - szóltam rá hangosan, és egyik tenyerem a szájára tapasztottam. Elvette a kezét a kormányról, és eltolta a karom.

- Hé, nem látod, hogy vezetek? Öngyilkos akarsz lenni? - pislogott rám állmérgességgel. Nagyon is élvezte a helyzetet.

- Annyira utállak - összekulcsoltam a kezeimet magam előtt, és kifordultam a kocsi másik oldala felé.

- Csak elmagyaráztam neki a kávé receptet, aztán arról mesélt, hogy milyen nehéz volt felnevelnie téged egyedül, és hogy neked sem könnyű apa nélkül. Sajnálom - mondta együtt érzően. Hangja lágy volt, őszinteséget sugallt. - Azért dolgozik ilyen keményen, hogy el tudjon tartani téged. Azt szeretné, ha jó életed lenne.

- Tudom - bólintottam. A szemeim égni kezdtek a feltörő könnyektől. Sosem beszéltünk erről nyíltan, de mindig is tudtam, hogy miért dolgozik ilyen keményen.

- Én és Joonmyun is egyedül nőttünk fel, tudom, milyen nehéz szülő nélkül. Nagyon rosszul viseltem, csak Joonmyun tartotta bennem a lelket, de neked legalább itt van az édesanyád, és most már én is - Jongin szavaitól elszorult a torkom. Az elmosódott házakat figyeltem, ahogy próbáltam visszatartani az égető könnycseppeket. Aztán megéreztem  gyengéd tenyerét a kézfejemen, óvatosan rászorított, hogy éreztesse, velem van. Eddig még sosem beszéltünk ennyire nyíltan, és most úgy éreztem, hogy még közelebb került hozzám. 

Nem szóltam egy szót sem, bár valószínűleg így is tudta, hogy sírok, nem akartam elárulni magam.

Alig hogy összeszedtem magam, megérkeztünk az iskola mögött lévő kis utcába. Társas házak sorakoztak mindkét oldalon, és nagy részben idős emberek éltek ezen a környéken, így kevés volt az esélye, hogy bárkivel is összetalálkozunk.

- Meddig van ma órád? - kérdezte Jongin, miután leparkolt.

- Háromig.

- Rendben, akkor negyed négykor találkozunk ugyan itt! - jelentette ki. - Hazaviszlek, és matekozunk egy kicsit a délután. Szeretném, ha jó dolgozatot írnál holnap. Mintha nagyfokú fejlődést tanúsítanál mostanában.

- Rájöttem, hogy nem is olyan rossz a matematika - kacsintottam rá kuncogva. - Nem mész be Sullihoz?

Nem akartam szóba hozni őt, és bár tegnap letisztáztuk ezt a dolgot, valamiért mégis furdalt a kíváncsiság vagy talán a féltékenység.

- Ma nem. Talán holnap vagy holnap után. Joonmyun vele van, és jobb is ez így. Hátha gyorsabban visszatérnek az emlékei.

- Igen - bólintottam. - Jobb lesz, ha megyek, hamarosan kezdődik az órám.

- Ügyes legyél. - Megragadta a tarkóm és magához rántott egy csókra.